Menü Bezárás

Néprajz

Mi mindenre figyeltem fel a faluban. Borsodgeszten?

Nézegettem az anyakönyveket, feltárult, hogy mely nevek szerepelnek az anyakönyvezés kezdeteitől, és melyek a legrégibb borsodgeszti családok

Több olyan nevet találtam, amelyek a legrégibb anyakönyvben szerepelnek és még ma is vannak leszármazottak. A leggyakoribb nevek: Tóth, Cseh, Boncsér, Vályi-Nagy, Szabó stb.

Sajátos népdalaik vannak – gyűjtöttem a nótákat és 2011-ben megszerveztem a „Borsodgeszti asszonykórus”-t, amellyel ezt követően minden rendezvényen énekeltünk. Az asszonyok közül Nagy Károlyné Bubrik Piroska tűnt ki a nóták leírásával, lediktálásával, éneklésével, így a kórusnak is ő lett a nélkülözhetetlen vezető énekese. Nagy kár, hogy az idősebbek mostanra nagyon kiöregedtek, a fiatalok meg nem igen jönnek nótázni.

Borsodgeszti asszonykórus 2016

Egy borsodgeszti nóta:

Végig mentem a borsodgeszti Fő utcán,
Betekintek a kis angyalom ablakán.
Éppen akkor vetette meg az ágyát,
Három ágú rozmaringgal söpörte a szobáját.

Végig mentem a borsodgeszti temetőn,
Elvesztettem a csipkés szélű zsebkendőm.
Aki azt a zsebkendőt megtalálja,
Háromezer csók lesz a zsebkendőnek az ára.

Tanulni lehet a falu időseitől a hagyományos paraszti gazdálkodás fortélyairól, és a megtörtént eseményekből – az ismereteket érdemes hasznosítani és hasznosítom is, főleg a kertészetben.

Kezdtem kutatni a családokat

1./Első nagyobb néprajzi gyűjtésem Boncsér Ernőné Juhász Róza élete és leszármazottai.

2019-ben Borsodgeszti asszonysors című gyűjtésemmel és dolgozatommal a Magyar Néprajzi Társaság Tradició pályázatán díjat nyertem

Néprajzi előadásom19’

2019 augusztusban a borsodgeszti Könyvtárban – a 9. FAVÁBA keretében előadást tartottam a témában arról, hogyan teljesült 70 év után Róza néni nagy vágya, hogy tiszteletét tehesse II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem sírjánál Kassán.

Az előadáson néhai Róza néni leszármazottai is megjelentek.

Juhász Róza néni az alábbi, iskolás korában tanult és alig ismert Rákóczi nótát énekelte el 2006-ban Rákóczi sírjánál:

1. Vadviharos sötét könnyes éjszakában
Angyal szállott a kassai dóm tornyára!
Nagy Rákóczit felköltötte mély álmából, elzokogta,
Hej mi is lett szép honából?

2. Nagy Rákóczi meg is mozdult,
A sírjából kelni akart a viharos éjszakába,
De az angyal álmot hintett még reája.
Felkölti majd a szent harcra nem sokára.

A családkutatások folytatódnak

2./Következő gyűjtésem a faluban felelevenített református karácsonyi kántálási népszokást mutatja be. Címe: Karácsonyi kántálás

3./A 2021. évben benyújtott pályázatom címe: Borsodgeszti kézimunkák és népszokások

A dolgozat KIVÁLÓ minősítést kapott és 2021. július 10-én megrendezett „Tradíció” Kárpát-medencei Néprajzi Gyűjtők Népművészeti Kiállításán került átadásra.

(Képek az Események menüpontban)